hazudtam, hogy jobb életem legyen, hogy jobban érezzem magam. Hazudtam, mert azt hiszem, így meg tudom magam védeni, hogy így nem bánthat senki.
Jelenleg munkanélküli lettem, Salamon bár bíztat, hogy majd találunk valamit, ő könnyen beszél. Neki van állása, diplomája, nekem csak egy érettségim (jelenleg egyetemre járok).
nem látom a jövőmet, és rettegek.
Szomorú hangulatomat az sem teszi jóvá, hogy két hét múlva Salamonnak rendezek egy meglepetés szülinapi partit. Remegve várom, édesanyjával már hetek óta szervezkedünk, és próbálunk mindent titokban tartani.
Az sem dob fel, hogy Salamon júliusban valami naaaaagy ajándékot tervez nekem adni, ami a barátaim szerint nem is olyan nagy, minden esetre valószínűleg aranyból lesz, és akár az ujjamon is elfér... :D
Én nem tudom, nem hiszem, hogy fél év után Salamon megkérné a kezem. Őszintén szólva néha el is bizonytalanodom, hogy alkalmas lennék-e a családalapításra, hogy felelősséget vállaljak mindenkiért. Vegyes érzéseket érzek minden iránt.
Talán ez a munkanélküliségből is adódik, talán nem. Sötét vagyok és sérült, és ami a leginkább aggaszt, az egy csomó a jobb mellemben. Hétfőn megyek orvoshoz, de hihetetlenül aggódok, rettegek, félek, és bizonytalan vagyok.
Ha igazam lesz, nem tudom, nem hiszem, hogy még erre is képes lennék, hogy még ezt is végig tudnám csinálni. És amúgyis minek? Hogy utána attól rettegjek, hogy mikor tér vissza? Hogy hónapokig esetleg évekig küzdjek azért, amit látok kinnt az ablakon? Nem. Nem tudom, hogy akarnám...
„A legjobb védekezés a támadás!” ősrégi közmondás. Sokan használják, sokan nem, talán így van, talán nem. 22 éves lány vagyok, és szerelmes. Szerelmemet,- akiről valószínűleg ebben a blogban sok szó fog esni- az egyszerűség kedvéért nevezzük Salamonnak. Salamon 25 éves, kapcsolatunk eléggé nehézkesen, mondhatni sok szenvedéssel és türelemmel indult.
Szeptemberben ismertem meg Őt, rögtön elkápráztatott gyönyörű kék szeme, csibészes mosolya, de ezt sokáig titkolnom kellett, még magam előtt is. Akkor én még egy kapcsolatban éltem, ami már régen halott volt, de sok okból kifolyólag nem tudtam belőle kimászni. Boldogtalan voltam, és magányos. És ekkor ismertem meg ŐT. Én rögtön éreztem, hogy ebből több is lesz, bár ezt mindig el kellett folytatnom magamban. Aztán egy hónapig nem találkoztunk… minden nap lestem a buszmegállóban, hátha meglátom őt, és barátját, de mindhiába. Aztán végre újra összefutottam vele a munkahelyünkön…
Egy nagyon nagyon kedves barátom, azt mondta, hogy amióta megismertem Őt, szinte 180 fokos fordulatot vettem, ragyogok, kisimultam, és újra megtanultam mosolyogni.
SZERELMES LETTEM. Szerelmes lettem kedvességébe, csibészességébe, figyelmességébe, gyengédségébe, és érzékiségébe, teste minden porcikáját szeretem, szinte levegőt sem kapok nélküle.
Amint közelebbről megismertem, tudtam...
Egész életemben egy valakire vártam, ez a valaki tudom (és remélem), hogy Ő. Az IGAZI. Eddig két komoly kapcsolatom volt, az egyikből menyasszonyként szálltam ki, ő volt az első igazi szerelmem. De nála sem éreztem ezt a fajta kötődést, ezt a hihetetlen szerelmet.
Salamon egy vicces, vidám, szórakoztató és az a nagyszájú cinkelős férfi, aki mindig mosolyt csalt az arcomra. Ez volt Ő.
Volt, mert egy ideje- egy hónapja- kapott egy állást, egy szuper állást, ahol az addig kedves, vicces srácból komoly, és felelősségteljes főnök lett. És számomra itt kezdődtek a mosolytalan napok.
De a támadásnál tartottunk…
Mindketten egy nehéz, erős természet vagyunk. Ő egy igazi „vezér bika”, egy karizmatikus büszke férfi, aki nem tud, nem szeret, és nem akar veszíteni, alul maradni. Én egy erős személyiség vagyok, ugyanakkor egy törékeny lány, szinte kisgyermek is egyben.
Kisgyermek, mert sajnos eléggé hamar fel kellett nőnöm, édesapám egy alkoholista pedofil volt, aki molesztálta a nővéremet is és engem is, sőt velem sajnos tovább is ment…. Sosem fogom tudni kiheverni, hogy 5 éves koromban hipp-hopp fel kellett nőnöm. Lelkemben naponta óriási csaták dúlnak, vágyom a szeretetre, a törődésre. Vágyom arra, hogy elismerjenek, és amire a leginkább vágyom, egy szerető család. Salamon ezt nem érti meg, hogy miért szeretnék annyira kisbabát, holott tudom, hogy jelenleg magunkat is épphogy el tudjuk tartani, nem érti, miért olyan fontos számomra az oly’ sokat emlegetett esküvőm.
Fontos, mert amíg ezt nem valósítom meg magamnak, egyedül érzem magam, hiába áll teljes vállszélességgel mellettem, hiába kap el, amikor összecsuklok a kádban, és hiába fogja meg a kezem, amikor a saját lábamban botlok el. Érzem, hogy a majdnem teljes lelki felépülésemhez szükségem van SAJÁT családra. Amit a széltől is óvnom kell, amiért bármire képes leszek, erőmön, és akaratomon felül is.
Talán ez fogott meg Salamonban annyira… ő olyan erős, ölelésében elfelejtek mindent, közelségében sosem félek, hangja megnyugtat, érintése maga a biztonság. Vakon hiszek benne és neki….
De sajnos megint pofonokat kapok az élettől, és tőle (itt lelki pofonról van szó- sosem lenne képes fizikailag bántani)…
Első óriási pofonom tőle, a felnőtt filmek. Tudom, tudom… Ezzel a mondatommal, kinyitottam Pandora szelencéjét, mondhatják a férfiak, és nők is. Sok éves gond ez…. Mi nők fájdalmasnak érezzük, mikor szerelmünk egy másik nőre érez szexuális kielégülést. Pláne, hogy kapcsolatban él (ami állítólag tökéletesen, kiegyensúlyozottan működik). Sosem fogom megérteni, hogy miért bánt meg ezzel, hiszen megpróbáltam vele megbeszélni, de oda sem figyelt rám. Nem mondhattam el, hogy ezzel –szerintem sok sok nő társammal együtt- önvádoló kérdések tucatjai merültek fel bennem, és minden egyes nappal újabbak és újabbak jönnek. „Talán nem vagyok elég jó neki? Már nem kíván annyira? Talán unalmasnak tart? Talán nem vagyok elég jó az ágyban?” És sorolhatnám végtelenül ezeket az önmarcangoló kérdéseket, választ sajnos nem kapok rájuk…
Salamon büszke férfi, nem érzi úgy, hogy bármiért is, avagy bármire is magyarázatot kelljen adnia… sosem élt még együtt a szerelmével, és jó érzéssel tölt el, hogy én vagyok az, akivel ez először történik, hogy én vagyok az, akit talán érdemesnek tart arra, hogy megossza élete mindennapjait. Ugyanakkor naponta vívok magammal pont ugyanezért óriási csatákat. Hiszen én már éltem együtt a kedvesemmel 6 éve költöztem el otthonról, 6 éve élek így, volt időm „belejönni”. És mondhatom, nem egyszerű. Nem egyszerű azzal az emberrel élni, akit szeretünk. Hiszen könnyű jónak lenni azokhoz az emberekhez, akikkel csak futólag találkozunk, de nehéz azokhoz, akikkel együtt élünk. Salamon még talán nem érzi ennek a milyenségét, és bár én úgy érzem, türelmes vagyok, néha borzasztóan nehéz. Úgy érzem, szívem-lelkem beleadom, és néha nem érzem ugyanezt viszont. Bár a maga módján visszaadja. Minden nap eljön értem a munkahelyemre, hazahoz.
Eddig azt hittem, azért teszi ezt, mert kedveskedni akar, de most elbizonytalanodtam… van egy fiú a munkahelyemen, egy barátom, nevezzük őt Edmundnak. Edmund egy vicces srác, de Salamon valamiért féltékeny rá. Sosem érdekelne Edmund, aki számomra túl gyerekes, túl laza, és túl fiatal… de Salamon valamiért a fejébe vette, hogy Edmund fel szeretne engem szedni. Hah. Mintha nem tudná, hogy tökéletesen hiába próbálkozna akárki, is… hiszen a fejem búbjáig szeretem őt.
De tegnap… történt valami, ami miatt kételkedni kezdtem benne…. Hazudott nekem. És sajnos tudom, hogy nem először. Átverve érzem magam, és borzasztóan fáj. Közösen használjuk a számítógépet, ami az övé. Ki erre használja, ki arra.
Ő leginkább arra, hogy sorozatokat és felnőtt filmeket nézzen rajta, én tanulásra.
Be kell vallanom, roppant mód féltékeny típus vagyok, talán köszönhető ez a családunkban fellelhető szerb és olasz vérnek, talán csak ilyen vagyok. De közel sem vagyok annyira féltékeny, mint Salamon.
Amikor egyedül vagyok itthon, elkövetek egy nagy hibát. Próbálom magam lebeszélni róla, hogy megtegyem, de végül mindig győz a kíváncsiságom. Tudom, hogy szeretni valakit nem ugyanaz, mint birtokolni, de nem tehetek róla. Hiszen mi ostobaságot meg nem tesz az ember, amikor részeg, vagy szerelmes. Illetve „A szerelem és a bölcsesség külön fán terem.”
Roppant kíváncsi vagyok arra, hogy hányszor vernek át naponta, és hányszor hazudnak nekem. Igen, Salamonról van szó, és egy ígéretéről, amit sajnos nem tud betartani.
De tegnap… Egy képlopót tett fel a gépére. Szíve joga, bár úgy érzem, ellenem irányult, és a gyanúmat számos tény is megerősíti.
Egyrészt, hogy akkor tette fel, amikor én kb. 600 km-re voltam lakhelyünktől, iskolában voltam. Másik, hogy nem szólt róla. Persze, ez érthető. De amikor észrevettem, utána jártam, persze, hogy ő volt... Estefelé felhívott, mondván, hogy valami megtámadta a gépét, és ő nem tudja, hogy mi az. Erre azért volt szükség, hogy felmérje, hogy tudom-e miről van szó. Persze, hogy tudtam, felvilágosítottam róla- én naiv, besétáltam a csapdába. Majd megbeszéltük, hogy Ő NEM TUDJA, hogy hogyan került a gépére. Viccesen megjegyeztem, tuti utánam kémkedik. Erre viccesen azt válaszolta, hogy ezért jön ki minden nap elém. Ez fél hét körül történt. Háromnegyed tízig dolgoztam aznap. Ez az idő alatt folyton ezen a pár mondatos beszélgetésen járt az agyam. Edmund, mikor látta, hogy szinte patakokban ömlik a könnyem, próbált vigasztalni, kérdezgette, hogy mi történt, az addig viszonylagos jókedvem miért változott meg ennyire. Mondtam neki, hogy nem érdekes, és nem fontos, nem akartam beavatni őt ebbe, hiszen ez nem tartozik rá.
Este, Salamon egy régi barátja, aki szintén ott dolgozik, eljött hozzám, előtte nem tagadtattam, hogy Salamonról van szó. Rögtön látta a szememben, és mivel nekem nem sok ismerősöm van itt, őt tekintem barátomnak, ráadásul mindkettőnket jól ismer. Elmondtam neki, hogy Salamon mit tett, hogy a szemembe hazudott, átvert és megalázott. Kérdeztem tőle, vajon ez miért lehet, ő régóta ismeri, mit tehettem, hogy ennyire nem bízik bennem, mit tettem, hogy ezt érdemlem?!
Nem tudott rá válaszolni, de még csak megvigasztalni sem tudott. És ez után megjelent Salamon...
Eljött értem, kedvesen fogadott, rögtön látta, hogy valami bánt, kérdezte, hogy mi az. Nem sokkal később elmondtam neki, hogy megbántott. De ő csak legyintett, és engem tett felelőssé, és hibássá. Számára én bolhából csináltam elefántot. Majd elment, hogy kint megvár. A kocsiban nem szóltunk egymáshoz, és végig sírtam. Talán észrevette, talán nem. Hazaértünk, majd lefürödtem. Mikor készen lettem, ő már az ágyban feküdt. Lefeküdtem mellé, de nem jött álom a szememre. Szinte egész éjjel ébren voltam, és sírtam. Nem tudtam aludni. Reggel borongós napra ébredtem, mintha az égi látkép a kedvemet ábrázolná. Hideg, szeles, sötét és felhős.
És hirtelen, ma rájöttem, mi bántott éjjel, miért nem tudtam elaludni...
Tetteivel csak egyet ér el, amúgy is ingatag bizalmam színes üvegét porrá zúzza...
